Sziasztok!
Nos, mint látható, jól vagyok, sőt kirobbanó formában, ha mondhatjuk ezt így és az előző bejegyzéseim csak a nem gondolkodás eredményei, azt hittem, belehalok, de miután jobban elgondolkodtam a dolgokon és a csuklófájásom is belevesszük, rájöttem, hogy frászt! Nő vagyok, erősább bármely pasinál, mindent túlélek, akárhonnan felkelek! Nos ez a hozzáállás segített és most tele vagyok tett vággyal, sőt... van valaki a láthatáron. :) A sors furcsa fordulata ez. Régi ismerős még a szakmunkásból, az a vicces, hogy eddig észre sem vettem, pedig lehetett volna, szóval hagyom menni a dolgokat, meglátjuk mi lesz, helyes fiú, kiskutyás szemei vannak, édes. =) Majd meglátjuk mit hoz a sors. Az biztos, hogy ő nem az a tejbetök feeling, bár ezt még nem hamarkodnám el, Alejandroról is azt gondoltam, aztán...:) Na, mindegy, ő már a múlté, sőt őszinte legyek csalódtam is benne, nem a mi "dolgaink" miatt, hanem mert nem tartja a szavát és menekül a dolgok elől, ha azokat nem csinálta meg, csak lapít, ez pedig nem éppen férfias jellemvonás. Szóval le lett írva a szememben, hál' isten hamar ment, magam sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar, de örülök neki. :) Egy gonddal kevesebb.
A suli megint kicseszettül unalmas, a rohadt szerverre sem tudtam belépni, persze csak sikerült. Lehurrogtam ma a tanárt, hogy mit kezdünk mi ezzel a papírral, ha meglessz? Hát az pont a továbbtanuláshoz, de mondom én nem akarok tovább tanulni, akkor dolgozol vele. Mondom maga szerint én webmesterként akarok dolgozni? O.O Nem ez az álom melóm, designer, arculattervező, táncosnő, esküvőszervező... de nem webmester! Inkább lapátolok szart, minthogy...ok, hagyjuk, szóval csak pislogott. Miért vagyok ott? Mert másnak hittem, de ha már belekezdtem, csak megcsinálom valahogy.
Na jó, ma dolgos melóm van, a másik honlapom kéne kicsit rendbe vágni, mert mostanában hanyagoltam.
xoxo

Sziasztok!
Bizton állíthatom, hogy újonnan tele lett a hócipőm Alejandroval! És remélem ez mostmár végleges és ha meglátom nem jön elő semmi, aminek kushadnia kell. Olyan szinten felspannolt ez az egész történtek, hogy ki tudnék irtani egy egész várost. Tiszta fejjel átlátok mindent, bár az is lehet, hogy csak a csuklófájás sarkall ilyen gondolatokra. Mivelhogy szombat hajnalban szétvertem az asztalom és az írás is nehézkesen megy, szóval kajak tele vana faszom! Nehogymár a kibaszott nyúl vigye a puskát! Őrületesen haragszom magamra, nem lehet igaz, hogy nincs annyi erőm, hogy na te...nem kellessz... mit kezdenék veled? De, mostmár van, sőt! Hegyeket tudnék mozgatni, az a sok könny feleslegesen hullott ki, a semminek! A világon ezer meg egy pasi szaladgál, aki boldogan vállalná, hogy én vagyok a barátnője, bár most olyan sok igényt nem tartok senkire, nem is, minek? Meló, karrierr, suli (na az nem!XD), nekem is vannak barátaim, akik meg is érdemlik azt a szeretetet és törődést, amit kapnak tőlem és el is fogadják, nem úgy, mint...az, akinek igazán adnám. Lényeg a lényeg, hogy a mellényúlásaim gyarapodtak, de én felálltam és igenis megmutatom, hogy ki vagyok én, a fenébe ilyen gyenge volnék? A francot! Nem ér az egész szaros érzelmi hullám ennyit, sőt tudjátok mit, tegnap óta az exem jár a fejemben, miért? Nem tudom, ő volt az életemben az első olyan, akibe az után szerettem belé, hogy már tudtam milyen, ő viszont félreismert. Emlékszem, mindig is úgy emlegettem, hogy ő az én Mr. Big-em, ki tudja, a végén talán happy end lesz, talán nem is találkozunk soha többé, talán... Sok a talán. Csak felmerült bennem, hogy mi lehet vele? Eszemben sincs újrakezdeni vagy ilyesmi, távol áll tőlem, azért megvannak a korlátaim, sőt gyarapodtak is. Szóval ez már a második olyen vele, nem lesz harmadik (vagy az első után is ezt mondtam?). A francot lesz, felőlem halálra is kondizhatja magát, méghogy ő nekem a minden? Azt hittem, de ez a csuklófájás meg a bedurrant szemek nem érnek annyit, hogy én itt most folyamatosan alázzam magam érte, miatta, mert vele akarok lenni, na, jól van... A belsőmnek tényleg mindegy, de a külsőm nem fogom elkúrni egy pasi miatt! Nem vagyok egy Gisele Bündchen, de mivel ismerjük az erősebbik nemet, így tudjuk, nem minden az agy, sőt ezt azok észre sem veszik, szóval... Legyen hát, a végső két szó az enyém: SZAROK BELE! :D Már komolyan csak nevetek magamon, hülyelány! Te sötét, ha ennyi mindent kibírtál, nem gondolkodsz rajta, hogy mégiscsak te vagy a vadász? A zombik pedig tényleg léteznek? De, pontosan! Nem küzdünk velük, egyszerűen csak fejbelőjjük őket és tovább megyünk, hogy a következővel is ezt tehessük...Elégszer csináltam már az érzelmei miatt hülyét magamból, most pedig azt gondolom kár volt! Mit fogok csinálni? Mások a gyerekekiket, férjüket veszítik el, ezt még meg is értem, de hogy azon bénázok, hogy olyat vesztettem el, ami sosem volt az enyém...? Nem is kell, majd lesz másik, de azt rohadtul meg fogom izzasztani, mint a királylányok a hercegeket! XD Abba a gödörbe mégegyszer nem ugrok bele az tuti! És most pedig megyek fórumozni! :)
xoxo

Sziasztok!
Jobban vagyok, köszönöm Miti! (L) És sok hálával tartozom a nővéremnek meg a bnőmnek, ők angyalok! Persze az űr még tátong és szar is eléggé, pláne ha rá gondolok, nem is múlik el egyik napról a másikra, de a fájdalommal együtt kell élni, én már igazán tudhatnám, remélem ez nem lesz ilyen egy éves szenvedgetés, mint Iminél, bár ott a végén már...beláttam, hogy milyen is ő. Tegnap bocsánatot kértem tőle, amit elfogadott és egészen jót beszélgettünk, mármint úgy értem, mintha mi sem történt volna, én elküldtem volna magam a francbe, de ő nem, azt mondta, nem haragszik, nincs miért, nem a fenét! Meghogy igérjem meg, hogy bánatomban nem fogok piálni, hát...erre mit mondhattam volna, megígértem, de ahogy magam ismerem... Vonzom a bonyulult, megoldhatatlan helyzeteket. Olvastam a horoszkópom, olyan igazakat írt, egyből kikerekedtek a szemeim. Tökre igazak rám a Kos jellemvonásai, teli találat.
Az álmom borzasztó volt, tényleg le kéne állnom a Resident Evillel, megint elszabadult a vírus. Nővérem meghalt az álmomban, aztán meg feltámadt, vagy én nem tom, de élt megint. Az valami borzasztó volt, most is bekönnyeztem. Szóval a cseszett zombik, már megint, meg a sok lépcső, amin nem tudok felmenni, ez tuti a szerelmi életem szimbolizálja. Le menni simán, bár emlékszem olyan álomra is, ahol azzal is voltak gondjaim, de a felmenetel egyeltalán nem megy, még négykézláb sem, meg si nézem álmoskönyvben.
Tegnap este azért kaptam egy kis endorfint agyba, a Viasat 3-on lesz a Jackie Nővér, amiben benne van Peter, hát én olyan mámoros lettem, hál' isten nem kell leszedni meg semmi. XD Plusz a Showder klubon aludtam el, csukott szemmel röhögtem a poénokon. :D Azért lassan, de halad az  ember. ;) Bár ha megint találkozunk a discoba, ugyanez lesz, én rá, ő nem akarja, én kiakadok, valakit megverek,, összeveszünk...stb Ördögi kör, szerintem msn-ről is ki fogom törölni, az is gáz, ha látom, én nem tudom hogy lehet valaki ilyen kis ne bánts virág. :/ Változhatnék már, hisz a szívem már úgyis odavan, lehetnék szívtelen és sorra csesznék ki a csávókkal, én se kaptam szebbet, szerelmet, boldogságot az élettől, másnak ezt miért hagyjam meg? Megvárni, hogy belémszeret, aztán ajtót mutatni, na ez lenne ám csak a kihívás! Ez nekem való feladat, ha nekem már mindegy, hát nem egyedül megyek a pokolba! :D Kegyetlenül hangzik, de az etikám is már régen a béka segge alatt van, szóval... Őt meg még mindíg, ugyanúgy, de erős vagyok, vagy harcolok, vagy hagyom a francba, mindkettő fájdalmas lesz, akkor meg nem mindegy? De! Alejandro is egy kihívás, de mi van, ha nem, akkor mi...? Nos erről ennyit.
xoxo

Van előttem az a gödör, amit sehogy se tudok kikerülni, mindíg belelépek és ha belelépek, akkor szomorú vagyok és ha szomorú vagyok sírásra kerül a sor és ha sírok, akkor.... És megint ő van a dologban, Alejandro, nem tudok szakadni tőle,pedig ennek így semmi értelme, akárhogy is, nekem lesz rosszabb és ennél már nem tudom mi jöhetne még rosszabb... Ha csalódsz valakiben, akkor az fáj, de ha magadban csalódsz, akkor az mégjobban fáj, ma csalódtam magamban, nem is benne, hiszen ő nem tehet semmiről, én vagyok az, aki folyamatosan rosszul választ, immár 7 éve. És ahogy idősödik az ember mindjobban kezdi elveszíteni a reményt, hogy valaha is boldog lesz, már bele sem mer fogni semmibe, inkább egyedül marad, mert fél a további csalódásoktól. Nem kellett volna leállnom beszélni vele, csak elmenni mellette és az életem is könnyebb lenne, viszont nem így tettem, értetlen vagyok, azt hiszem meg lehet győzni az embereket, de rosszul tudom. Durván összekaptunk hajnalban msn-en, mert igen mi msn-en veszekszünk, azaz csak én voltam az aki játszotta a hittérítőt, de ez a szerep nem nekem való, egy nő hiába nő, ha nincs meggyőző képessége és csak bukdácsolva próbál érvelni, hogy azzal legyen, akit elméletileg a hormonok miatt szeret, mert a szerelem a hormonok műve, csak ez nálam sosem jött össze, hogy hogy a másik fél is ha csak egy picit is, de érdeklődjön irántam, az érdeklődés talán meg is volt, de általában elszarok mindent, valami szerelem kiölő terápia kéne, mert most ünnepélyesen megígérem magamnak, hogy az életbe egy pasinál sem fogok bepróbálkozni, egyedül maradok inkább és nem érhet semmilyen fájdalom, elegem van belőle, félek tőle. Alejandrotól pedig bocsánatot kérek, hogy úgy beszéltem ahogy és hagyom, járja útját, mert ő meg én, mi nem vagyunk kompatibilisek, nem ő az, akit nekem szántak, vagy ha mégis,...ennyi. Nem fogjuk megtudni, hisz nem érek egy próbát se...én nem vagyok a szemében semmi, csak egy zavaró tényező, elhiszem, épp ezért el kell valahogy felejtenem (mióta ezt írom folyamatosan csak sírok) és vele bezárólag véget érnek a szerelmi dolgaim, nem a bánatba akarok belehalni. Ha most itt lenne Carlisle Cullen, biztosan felajánlaná a választás lehetőségét, hisz haldoklok, hiába élek, belül már nincs semmi, csak üresség és fájdalom,  egy szív darabokban és abban pedig Alejandro. Nem is tudom miért pont ő, hisz....sorra elutasít, és én mindíg többet és többet érzek iránta, ennek semmi értelme, elírták a kódom, arra bukom, akinek nem kellek, Egy darabig azon is godolkodtam, hogy keresztbe teszek neki, ahol tudok, de a bosszúnak semmi értelme, azzal nem lennék több, szóval inkább próbálok felejteni, ami fájdalmas leszokás lesz, másfél éve volt ilyen érzésem, akkor is azt hittem életem párját találtam meg, de nem, már valószínüleg sosem fogom, vagy lehet hogy ő az és a sors baszakszik velem, bár már nem is érdekel. Az biztos, hogy ő nem olyan, mint a többi, hiába vágtam a fejéhez, visszaélhetett volna a helyzettel, de nem tette, de az is lehet, hogy ez kellett volna, hogy észhez térjek. Senki nem tudhatja, ő sem, én sem. Nekem ő azért kell, mert én neki nem és ennyi. Szar az egész szerelmi cucc, azt hinné az ember nem éri meg ennyit szenvedni miatta, nem is, próbálsz reménykedni, hátha, de mégse, mert te nem az vagy, aki neki kell. Ő nem akart/akar bántani, tudom jól, nem lehet a szívnek parancsolni, Olyan csúnyán beszéltem vele, pedig nem tehet semmiről, csak nem érez semmit. Nem őt kell okolnom, nem ő a szemétláda, mert nem érez semmit. Lehet el kéne mennem valami terápiára, hogy kiöljék belőlem a boldogság utáni vágyat, mert vársz, vársz, de semmi, reménykedsz, de semmi, szerelmes leszel, de semmi, kompromisszumokat kötnél, ő nem, elborul az agyad a fájdalomtól, az övé is elborul tőled és veszekszetek olyan dolgokon, amikről egyikőtök se tehet. A legjobban attól félek, hogy meglátom valaki mással és akkor totális összeomláson fogok túlmenni, előbb - utóbb be fog következni és abba bele fogok halni, hogy másnak sikerült, amin én vért izzadva se tudtam érvelni, mert az ő szavait idézve "Mi értelme lenne? Vannak  barátaim...,, Jól van, csak a barátok... mindegy nem filozofálok, én végeztem ezzel az egész szerelmi szarral, majd bocsánatot kérek, tuti ott is elsírom majd magam, bár ő nem fogja látni, sőt engem se soha többet, élje az életét, amibe én nem férek bele, még egy esélynyire sem... Ale-Alejandro...:'(

Sziasztok!
A mai napon sokkat kaptam, vagyis elég rendesen meglepődtem. Mutogattam a fejléceimet az egyik tanáromnak, hogy szerinte vinném e valamire, erre ő azt mondta, hogy el kéne mennem rajztanár képzésre, egyetemre. Én persze csak vigyorogtam, mi mást tehettem volna. Az egyetemet nem az én pénztárcámnak szabták, a szüleimet sem akarom semmilyen hitelbe verni, hisz albérlet, könyvek, stb... ja meg tegyük hozzá Szegedre nem megyek ha nem muszáj, nem szeretem azt a várost. Utánanéztem a dolgoknak, a képzés 8 félévből, azaz 4 évből áll, térábrázolás, ilyen-olyan ábrázolás, művészettörténet. Azt mindíg is szerettem és tanulás nélkül ötös voltam belőle, állítólag érzékem van hozzá (legalábbis anno ezt mondta a rajztanárom), de 4 év plusz tanulás, az rengeteg plusz nyelvvizsgát is le kéne tenni, az már kész vagyon. Ez sajnos nem fog összejönni, bár őszinte legyek kedvem sincs hozzá. Hiába mondják, hogy van tehetségem, kreativitásom, nem tudok mit csinálni, pénzem az nincs és az a plusz négy év, kicsit sok. Ja meg február 15. a jelentkezési lapok leadása, még nagyon gondolkodni se tudnék rajta, szóval... Majd elválik mi lesz még. A suliban a szokásos dolgok mennek, kajak semmi kedvem bejárni, most jut eszébe mindenkinek, hogy ez meg az lesz a vizsgán és akkor gyakoroljuk, nemrég kezdtünk el adatbázist csinálni, hát kössz szépen, ja és a suli szervere is tök szar, fel se enged minket, na erről meg ennyit. Szarok én bele, csak valahogy átesek vizsgán azt csá. Megyek amerre látok.
Holnap végre kiengedhetem a gőzt, bnőm szülinapja lesz, szóval pia meg buli, végre. Remélem sikerül becsípni meg kitombolni magam, jól esne. Pasikról jelenleg hallani sem akarok, az álmaim megint próbálnak befolyásolni pasi téren, de az már lejárt lemez. Én unom már, meg ő is, erről is ennyit.
Most elég is lesz.
xoxo